Author Archives: Tünde Virág

Családbarát munkahely hárommilliót nyerhet

Idén is pályázhatnak a kis-, közepes és nagyvállalatok, valamint a költségvetési szervek a Családbarát munkahely címre – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán, Budapesten, a Nők a családban és a munkahelyen című konferencián. Novák Katalin közölte, 2017-ben a pályázat keretösszege 60 millió forint, egy pályázó legfeljebb […]

Idén is elindul a nyári diákmunka program

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) idén is meghirdeti a Nyári diákmunka programot 2,3 milliárd forintos támogatási összeggel, amelyben a 16-25 év közötti diákok a területi, települési önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél kaphatnak munkalehetőséget. A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a program indulásakor (július 1-jén) már betöltötték a 16. életévüket, befejezésekor (augusztus 31-én) […]

COOKIE-kat használunk az oldalunkon

Weboldalunk COOKIE-kat használ az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak szerint.