Családbarát munkahely hárommilliót nyerhet

Idén is pályázhatnak a kis-, közepes és nagyvállalatok, valamint a költségvetési szervek a Családbarát munkahely címre – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán, Budapesten, a Nők a családban és a munkahelyen című konferencián.

Novák Katalin közölte, 2017-ben a pályázat keretösszege 60 millió forint, egy pályázó legfeljebb hárommillió forintot nyerhet el. A felhívásra 2017. június 30-ig lehet jelentkezni. Hozzátette, egyre több munkáltató felismeri, hogy mekkora versenyelőnyt jelent a családbarát gondolkodás a munkaerőpiacon. Az állam-titkár úgy fogalmazott, egymást támogató család- és gazdaság-politikára van szükség, hogy a gyermekvállalás ne lehessen akadálya a munkavállalásnak, és a munka se a családalapításnak. Novák Katalin szólt arról is, hogy európai uniós finanszírozású projektekkel is próbálják segíteni nők elhelyezkedését, valamint a munka és a magánélet össze-egyeztetését. Ilyen program például a család társadalmi jelentőségének tudatosításához hozzájáruló Védőháló a családok-ért pályázat, valamint a Nők a családban és a munkahelyen című felhívás, amelynek célja, hogy országszerte helyi szinten segítsék a nők foglalkoztatható- ságát tanácsadásokkal vagy képzésekkel.

A pályázati felhívás és az adatlap az alábbi linken érhető el: http://www.emet.gov.hu/felhivasok/csaladbarat_munkahelyek_kialakitasanak_es_fejlesztesenek_tamogatasa1/